Asztalitenisz – FODISZ szervezésében Pest vármegyei EGYMI iskoláknak
Időpont: 2025 január 07 kedd
Helyszín: Izbégi Általános iskola
Hűvös reggelre ébredtünk és hagyján, hogy reggel volt, de éppen csak, hogy elkezdtünk iskolába járni. Kellett egy kis erő, hogy lerázzuk magunkról a fásultságot és belevessük a tanulás mellett a sportversenyekbe. A 2025-ös év első versenyére a szervezők a felső évfolyamokat várták. A Pest Vármegyei iskolák közül csak a váciak nem tudtak eljönni, Norbibácsival, de tudtuk lesz majd lehetőség a Váciakkal is idén még megmérkőznünk. Mi reggel találkoztunk a suliban és reggeli után egy könnyed séta keretében jutottunk el Izbégre. A verseny helyszínre.
Mihály Norbi főszervező úr köszöntőjével indult a verseny. Szerencsére sok ismerőssel is találkoztunk és együtt pakoltuk ki a ping-pong asztalokat. A bemelegítő pötyögésnél még barátságban adogattunk majd elindult a verseny. Iskolánkból a TANAK osztályok mentek. Az ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik évfolyamok. Lehet a közelség miatt is, de a Bárczi Gusztáv sulink képviseltette magát a legnagyobb létszámban, így pechünkre már az első fordulóban kiütöttük egymást, hiszen csak a győztesek mehettek tovább.
Jó kis verseny volt. Kipróbálhattuk az adogatógépet is, amiket verseny pingpongosok használnak. Nem unatkoztunk és persze nagyokat szurkoltunk. Végül szoros csatározások közepette egy ezüst érem jutott nekünk -) Schillerwein Bianka hetedikes tanulónknak köszönhetően. Lizák Lukács pedig egy igazán izgalmas végjátékban maradt alul és lett negyedik. Minden versenyzőnek gratulálunk, mert iskolánkat képviselte és a bajtársiasság, a jókedv biztosan megmaradt mindenkiben. Hamarosan Zsínórlabda versenyre megyünk.
Tisztelettel:
Pereházy Gergely