Egy bezárt világ útvesztőin barangolva
az autista elme eltévedve jár,
született félelmeivel hadakozva
tudat alatt mégis irányjelzésre vár.

A biztos haladáshoz keskeny az ösvény,
tájékozódáshoz kevés a szó, a hang,
feldolgozhatóbb a vizuális élmény,
hatásosabb, mint a leghangosabb harang.

Megérthetőbbek a képi társítások,
mélyebb nyomot hagy, mi szemmel is látható,
céltalanok a kemény utasítások,
oly terápia kell, mely kiszámítható.

Érdemi eredményekhez hosszú az út,
végére érni csak türelemmel lehet,
hozhat az eredmény örömet s borút,
de tán` az út a külvilágba így vezet.